Két hónapja percre pontosan csöppenek egy folytatásos sztori közepébe. A történet minden szerdán délután öt órakor kezdődik, és mint egy átlagos produkció, egy óra múlva véget is ér. A főszereplők nem változnak, bár néha egy-két mellékszereplő is felbukkan. A forgatókönyv csak a keretet határozza meg, a "színészek" maguk formálják a történetet, és nem is sejtik, hogy a fejemben forog a film, miközben igyekszem kitalálni, ki bukkan majd fel a következő jelenetben, és mit ad a mozimhoz.

A film eleje mindig pörgős és kiszámíthatatlan. Két perc késés, és lemaradok a folytatásról, ezért szapora léptekkel igyekszem a nyolcas buszhoz. A megállóban rendszerint sportos öltözetű fiatalok és gurulós bőröndös kollégisták várakoznak, minden bizonnyal hazafelé igyekeznek. A pontos menetrend ezeken a napokon rendkívül fontos számomra, olyannyira, hogy egy lámpaváltásnyi késés miatt borul az egész esti programom. Ha nem kerül por a gépezetbe, akkor a buszról leszállva fél percem marad, hogy zöldre váltson a zebra lámpája, és vele párhuzamosan a haza tartó buszomé is. Tehát minden szerdán százötven méternyi sprint futás árán érem el a buszomat. Bár ha a történet állandó szereplői közül az idősebb sofőr van szolgálatban, akkor elég kocognom, hisz ő ismeri a filmem, tudja, hogy jönnöm kell, és én tudom, bár soha nem említettem neki, hogy ő észreveszi, ha valami nem stimmel, ha például az egyik szereplő nem lép időben színpadra.

Mire helyet foglalok, és kiszuszogom magam, már el is érkezünk a következő jelenet helyszínéhez. A börtön melletti megálló mindig tartogat érdekességeket. Nincs olyan alkalom, hogy ne bukkannának föl beszélőre érkező hölgyek. A szó, legyen bármily hangos, nem hallatszik be a börtön falai mögé, ezért az erős gesztikuláció kapja a főszerepet. Egyszer tanúja voltam egy kidolgozott jelbeszédet használó kettős párbeszédének is. Olyan igazi házastársi, minden apró jelből értő párénak. A feleség a leálló sávban parkolva, távcsővel a nyakában erős kézmozdulatokkal írt a levegőbe, majd miután mondandója végére ért, távcsövét szeméhez téve várta a választ. Jól összeszokott páros lehettek, mert nagyon olajozottan folyt a „beszélgetés”.

Ennek a megállónak egy főszereplője van, egy bácsi. A közeli kisvárosba igyekszik, és olyan ritka jelenség már Nyíregyházán, hogy nem lehet nem észrevenni. Kucsmával a fején, világosbarna műbőr táskával a kezében. Talán csak én veszem észre ezt a retro darabot, hogy tényleg, régen milyen sok ilyen táskát láthattam, azzal a benyomódó csattal a közepén, ami nem engedte, hogy szétnyíljon, ha az egyik fülét elengedtük. A bácsi komótosan indul a jármű belseje felé, táskáját leteszi egy kevésbé forgalmas helyen. Nem tudom miért, de csak a következő megálló után huppan le a mellettem üresen tátongó székre. Ez hetek óta mindig így történik, mégsem kérdeztem meg az okáról, sem arról, hová tart, és mit keresett a városban, mert képzeletben kiírtam magam a történetből, szerepem a megfigyelés.

A kórháznál a munkából haza igyekvők várakoznak, fáradtan keresnek ülőhelyet maguknak, hogy míg hazaérnek, maguk mögött hagyhassák a munkahelyi gondokat. Húsz percük van, hogy levetkőzzék szakmai énjüket, és civil bőrbe bújjanak. A következő megálló már majdnem a városon kívül van, egy állandó és egy-két mellékszereplő bukkan fel itt, de mindig férfiak, hisz’ ezen a részen férfias munkahelyek vannak. Az állandó szereplőm itt egy jelenség. Mókás a piros sínadrágban és dzsekiben, sporttáskáját a rövid fülénél fogva a vállára akasztva, fehér sállal jól bebugyolálva, és fülvédővel a fülén. Mint ahogy egy jelenséghez illik, ő nem három szóban rendeli meg a jegyet a sofőrtől, hanem hosszasan kérdezősködik, és hozzáfűz. De rá kell jönnie, hogy a sofőr nem az a beszédes fajta, így helyet keres ő is. Róla tudom, hová igyekszik, hisz’ a felbukkanása utáni egymást követő három héten mindig megkérdezte útitársainkat, hogy miként jut el az adott helyre. Minden valószínűség szerint észrevette, hogy magamban mosolygok, és már alig várom a jelenetet, amikor újra megkérdezi. Talán ezért, vagy más okból de legutóbb elmaradt ez a mozzanat.

A kisvárosban már több a leszálló, mint a felszálló. Utunk végén családias hangulatban, rendszerint mulatós zenét hallgatva, ami a vezetőfülkéből szűrődik az utastérbe, ér véget az epizód. Ez a látszólag monoton, egyórás film minden szerdán ott vár rám. És én beülök a “moziba”, hogy végignézzem, mert nem is olyan egyhangú, ha érdeklődve tekintjük meg.

Behálózva

 

Világszerte egyre több ember, naponta használja az internetet. A világháló kiválóan alkalmas információszerzésre, tanulásra, munkához és a szórakozáshoz. De lehetőséget nyújt az ismerkedésre is.

Számos randi oldal hivatott arra, hogy a magányos szíveknek enyhülést nyújtson. A párkeresők adataikat, és fényképeiket feltöltve regisztrálhatnak egy, vagy akár több ilyen portálon is, és már válogathatnak is életkor, nem, lakóhely, magasság, foglalkozás, na és persze fénykép alapján a másik nemű (esetleg saját nemű), párra vágyók között.

De még párkereső oldal sem szükséges ahhoz, hogy szimpatikusnak találjunk valakit a neten, akit szeretnénk jobban megismerni. Egy mezei chat, vagy akár egy általunk sűrűn látogatott oldal üzenő fala is elég ahhoz, hogy jobban meg akarjunk ismerni valakit, aki érdekes, és értelmes hozzászólásaival felkelti a figyelmünket. Az élénk kommunikáció beindulásához elég egy telefonszám vagy email cím.

Olykor az internet névtelensége a valóság elferdítésére ösztönzi a feleket, ami már az offline barátság kialakulását is veszélyezteti. De a szerelmi szálak szövődését szinte teljesen meg is akadályozza, az idő előtt összekuszált valótlanság. De még, ha mindkét fél őszinte volt is a virtuális világban a másikhoz, sem biztos, hogy életképes lesz a kapcsolatuk a való világban. Egy idő után, mikor a társra vágyó párok úgy érzik, szinte mindent tudnak a másikról, és teljesnek tűnik az összhang közöttük, személyes találkozóra vágynak. Az online kommunikáció a gondolatok átadására, a másik életének megismerésére kiválóan alkalmas. De nem megfelelő a partner modorának, tetteinek, viselkedésének, kapcsolatainak és számos apró és jelentős momentum feltárására.

A személyes találkozó döntő lehet a viszony alakulásában. Ha ez nem így lenne, akkor akár azt is mondhatnánk, hogy a szerelmek a neten köttetnek!

A digitális technológia melléktermékei

 

 

Mióta a digitális fényképezőgépek, videó kamerák, kép- és videószerkesztő programok nem csak a profik kiváltságai, az internet hemzseg az amatőr önjelölt „művészektől”. A gyerek első lépéseit, vagy iskolai fellépését megörökítő felvételek, még ha úgy érzem is, hogy magán felhasználásra valók, nem zavarnak, ha a világhálóra kerülnek. Sőt a nagy eséseket megörökítő házi videók még szórakoztatnak is.

Az ingerküszöbömet, azok az amatőr videó készítők lépik át, akik egy rajzfilm jelenetből ízléstelen kisfilmet készítenek. A televízióból felvett felvételeken, az eredeti rajzfilm képei láthatóak, de a magyar hangot, ők maguk készítik hozzá. Az obszcén szöveg, amit a mesehősök szerepében előadnak, felháborít. A gyanútlan gyerekek ugyanis a kedvelt mesehősüket látva, a rajzfilm egy epizódját várják a videón, ehelyett szembesülhetnek az idióta felnőttek, felelőtlen trágárságaival. Nem igazán értem a készítők célját, hisz ezeken szórakozni csak a velük egy értelmi színvonalon állók tudnak.

Kevésbé felháborító, de igen szánalmas próbálkozásnak tartom azokat, a videó megosztókon ezer számra megtalálható videó klipeket is, amit amatőrök minden ízlést nélkülöző módon szerkesztenek meg. Egy profi módon készített videóklipp valódi élmény a néző számára, és ha a zenei előadó is profi, maradandó élmény megnézni egy ilyet. De mikor egy amatőr azt hiszi, hogy milyen nagyot alkotott azzal, hogy a dalszöveget képekkel illusztrálta, azt én inkább a videóklipp megcsúfolásának tartom. A barátoknak büszkén mutogatott „alkotások” az internetről letöltött zene, és szintén onnan letöltött képek ízlésromboló egyvelege, ami fényévnyi távolságra van a művészi teljesítménytől, de még az élvezhető kategóriától is.

Míg az interneten nem működik ízlésrendőrség, addig sokszor szembesülünk még az amatőr alkotók „művészetével”, csak az a gond, hogy a gagyi tengerben egyre nehezebb megtalálni az igazgyöngyöt rejtő kagylót.

                                                                             

Nyárvégi karácsony

 

Augusztus 20.-a az egyetlen olyan nemzeti ünnepünk, mikor valóban vigadunk, nem tragikus múltunkon kesergünk. Már hetek óta tudjuk, hogy az idei István nap más lesz, mint eddig.

A nyár eleji árvíz tragikus képei mindannyiunk memóriájába maradandó emlékképként égtek be. A szolidaritás hangja a tűzijáték elmaradását követelte, a durrogó rakéták helyett az árvíz utáni helyreállítást szorgalmazta. Hetekig tartó huza-vona után döntés született: lesz égi parádé, csak szerényebb, mint a korábbiak, és egy vállalkozó felajánlásának jóvoltából az erre szánt pénzt is a bajba jutottak megsegítésére költheti a kormány. Az államalapítás és új kenyér ünnepe, az idén így az összefogás napjává lett. Számos módon lehetett adakozni, akár otthonról egy segélyvonalon keresztül, de a Duna parton gyertyák és ételek vásárlásával is.

A Magyar Televízió még egy nemes feladatra vállalkozott, az Ináncsi óvoda számára gyűjtött ezen a napon adományokat, hogy a borsodi kisfalu aprónépe ismét méltó körülmények között játszhasson a közeledő tanévben. Az új televízió székházban gyűltek az ajándékdobozok rendesen, este tíz órára majdcsak eltorlaszolták a bejáratot. Augusztus huszadika, így nyárvégi karácsonyra emlékeztetett. Az emberek összefogása varázsolta igazi ünnepnappá a tegnapit.

Mint ahogy a szeretet ünnepi gondolataim is a körül szoktak járni, hogy lehetne minden nap karácsony, úgy most  azt kívánom, legyen minden nap az összefogás napja!

Induljon a nászmenet!

 

Lassan vége a mozgalmas nyárnak. A Klubháló bővelkedett élménybeszámolókban az évszak eseményeiről: a nyár eleji viharokról és áradásokról, a foci VB-ről, fesztiválokról, a száguldó cirkusz hazai futamáról és nagy csobbanásokról. A házasságok nagy része is nyáron köttetik, mégsem számolt be senki ilyen élményeiről, pedig pályakezdő diáktársaim huszonévesek. Egyre kevesebb házasságot kötnek hazánkban, így kivételes alkalom részesének érzem magam, mert szombaton esküvőn vehettem részt.

Van a lakodalmaknak egy nélkülözhetetlen eleme, aki nélkül elképzelhetetlen a jó hangulat, egyfajta ceremónia- és mókamester, a vőfély. Az esemény sikere nagyban függ az ő rátermettségétől. Korábbi emlékeimben a ceremóniamester a rímeivel ragadt meg, de ez esetben a mókás játékok lesznek a maradandóbb emlékek. A vendégsereg nagy része fiatal volt, így jó választásnak tűnt egy játékosabb hangulatfelelős. A fiatalokhoz szokott középiskolai tanár gyengébb volt ugyan rímekben, mégis kitűnő szórakoztatást produkált. Természetesen a kétértelmű kifejezéseknek ő sem volt híján, ez szinte kötelező a nászéjszaka előtt.

Elgondolkodtató különbség van a mai, és néhány évtizeddel korábbi vőfély szerep között. Az események most is ugyanúgy követik egymást, és a hagyományos formulák is megmaradtak, mint a lány kikérése, a mennyasszony és vőlegény búcsúztatása a szülőktől és a szülői háztól, a menyecske és menyasszonytánc, az ételek versben való dicsérete. Mégis, jelenleg szerintem a hangulatért és az időbeosztás betartatásáért felelős személy a vőfély, hogy a vendégsereg el ne késsen a hivatalos eseményekről, a vacsora időben kerüljön az asztalra, és minden olajozottan működjön. Korábban mindezek mellett még egy feladata volt, mégpedig a szexuális felvilágosítás. De nem a hagyományos módon, a jegyes párral hat szem közt, hanem nyilvánosan, versben elrejtve a célzásokat. Régen mikor a nászéjszaka még valóban az első nász éjszakája volt, és a szülők szemérmességből nem beszéltek a fiataloknak a nemiségről, az esküvői rigmusok voltak az első szexualitásra utaló jó tanácsok. Azt, hogy menyit sikerült megérteniük a fiataloknak a becsomagolt célzásokból nem tudom, idősektől megkérdezni nem merem, így csak sejtem, hogy keveset tudtak arról az éjszakáról, ami életük további alakulását nagyban befolyásolta.

Talán vannak, akik megköveznének azért, hogy azt gondolom, szerencsére ma már nem a nászéjszakán szembesül a fiatal elsőként a szexualitással. Persze tisztában vagyok a mai helyzet veszélyeivel is, de talán sokan gondoljuk úgy, hogy nem a vőfély dolga a szexuális felvilágosítás.

Sok mű hó semmiért?

Tombol a kánikula, ezért talán nem tűnik igazán aktuálisnak a téli csapadék témaköre. Élvezzük még egy kicsit a nyarat, ezért én sem sítúrára invitálom önöket. Egy tudományos hír ragadta csak meg figyelmemet.

A globális felmelegedés hatására az Andok gleccserei kezdenek felolvadni. A hegycsúcsokról eltűnik a hósapka, ami gyorsítja a felmelegedést, ugyanis a hó fehér színe miatt a napfény visszaverődött. Egy bizarr ötlettel, talán megoldható ez a probléma, ami elméletileg működik, de a gyakorlatban még nem bizonyított, így a sok mű hó, esetleg ablakon kidobott pénz. A 100 ötlet a bolygó megmentésére című verseny győztes ötletére a Világbank 50 millió forintnyi összeget áldoz. A feltaláló nem festő, de meszelni készül. Mármint a hegycsúcsokat kívánja mésszel fehérre festeni. A napsugarakat így „becsapva”, talán megakadályozható a további olvadás, és még az is elképzelhető, hogy újra valódi hó takarja majd be a hegygerinceket. A helyiek nagyon bíznak a projektben, nekem viszont kétségeim vannak afelől, hogy évtizedek felelőtlen környezetkárosítását egy ilyen apró, bár zseniális ötlettel orvosolni lehet. A természetet kizsigerelni, majd becsapni, nem valódi megoldás.

Az emberiség évszázadok óta csak elvesz a bolygónktól, vissza csak keveset ad. Ideje lenne már hosszabb távon, nem csak rövid távú, gazdasági érdekek mentén gondolkodnunk. Mert tudják: A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!

Különös időutazás

Gyerekkorom óta hű olvasója vagyok a magyar vidék lapjának. Péntekenként a Szabad Földdel fedezem fel a világot, kedvenc rovatom, a tudományos mozaik jóvoltából. Az újság nevéből talán gazdálkodók lapjának vélhetnék, de kimondottan mezőgazdasággal csak kétoldalnyi terjedelemben foglalkoznak. Nagyon változatos újság, témáit és műfaját tekintve, foglalkozik kül- és belpolitikával, van sport és olvasói rovata. Az utóbbi években nagy szerepet kap benne a környezetvédelem, sőt érdekes riportokat olvashatunk a vidékiek életéről, és interjúkat neves emberekkel.

De most az Ezt írtuk … rovat lett a favoritom, mert szerkesztője múltidézésre invitál. Az újság korábbi számaiból gyűjt össze egy csokorra valót, mégpedig a hatvan, ötven, negyven, harminc, húsz és tíz évvel ezelőtti lapszámokból. A nagy múltú lap történelmet írt, vagy legalább is dokumentált. Nagyon érdekes időutazás részesei lehetünk általa, hisz a változásokat egyik napról a másikra nem vesszük észre, de tízévente nagyon szembetűnő. A viharos huszadik század lenyomata ott van fehéren-feketén. Mindeddig nem gondoltam bele, hogy az újságíró nem csak a mának ír, hanem a jövő generációknak is. Ezután hadakozni fogok, ha tanáraim azt mondják a sajtó romlandó áru, mert most az gondolom, sokkal többre hivatott, mint információt szolgáltatni adott napon, héten, hónapban.

Az eheti számban, például hatvan évvel ezelőtti bírósági ítéletek olvashatóak, olyan földtulajdonosokról, akik ragaszkodtak birtokaikhoz, és nem voltak hajlandóak lemondani a boldogulásukat jelentő földről, ezért pénzbírsággal és szabadságvesztéssel kellett lakolniuk. A gimnázium negyedik osztályában biztosan nem történelemkönyvből tanítanám a hazai történelmet, hanem a hazai sajtóból, mert ebből a cikkből biztosan jobban megértenék a tanulók, mondjuk a kulák szó jelentését, mint a száraz tananyagból. Persze el kellett telnie negyven évnek, hogy mindenki helyesen értelmezze azt. A politikai befolyás is szembetűnő benne, de épp ezért hiteles.

Egy merész gondolattal elképzeltem, ha ez a hír akkor, online hírportálon jelent volna meg, ahol hozzá lehet szólni az írásokhoz ... Belátom, túl vakmerő időutazó ötlet, de talán megéri azt a néhány percet, amit a képzeletbeli barangolással töltenek.

Zsinóron lógva

 Húsz éve már, hogy zsinór nélkül telefonálhat az ország apraja-nagyja. A „gondos” szülők már óvodás csemetéjük mobilitásáról is gondoskodnak. Az általános iskolásoknak szinte már kötelező felszerelés a mobil, mint a tankönyv, vagy az írószer. De az idősek túlnyomó többsége is megtanulta már használatát.

Érdekes világban élünk, misem bizonyítja jobban, minthogy a foci vébét rendező Dél-Afrika szegénységben élő lakosai is rendelkeznek mobiltelefonnal. Nem lenne ebben semmi különös, ha nem tudnám, hogy televízió készülékkel viszont nem. Egy dél-afrikai telekommunikációs szakember a napokban egy riporternek elmondta, hogy a világbajnokság mérkőzéseit olyan formátumba is létrehozták, ami a mobilosok készülékén is megfelelő minőségben élvezhető, hisz a helyiek nagy része számára ez az egyetlen mód a közvetítések eléréséhez. Azt nem állítom, hogy a nélkülözők számára felesleges egy ilyen kütyü, de azt nem tudom, miért pont ezt tartják elsődlegesen fontosnak. Mi olyan mágikus ebben a készülékben, hogy a Föld bármelyik pontján nélkülözhetetlennek tartják?

Én minden bizonnyal ufonauta vagyok, egy földönkívüli, aki idegenkedik ettől az eszköztől. Nem érzem magam begyöpösödött, maradi embernek, és nem is divatból hangoztatom, hogy nem szeretem, de így van. Nem csak az zavar, hogy mindig és mindenhol csörög, nyávog és ordítozik gazdájának, hogy vegye fel, de az is, hogy bepofátlankodik a társas kapcsolatokba.

Évtizedekig jól megvoltam a zsinóros készülékkel, de most a hagyományos telefon szolgáltatója túllőtt a célon. Azt hiszem, a néhány, még hűséges előfizetőjük is hamarosan megválik tőlük, hisz egyszer majd mindenkinél betelik a pohár. A hűséget ugyanis azzal hálálják meg, hogy egyfolytában érdeklődnek, hol telefonon, hol személyesen, persze különféle új csomagokat és szolgáltatásokat kívánnak ránk tukmálni. Ez az üzletpolitika nálam nem vált be, inkább örülnének hűségemnek, és békén hagynának. Így én sem lógok többé zsinóron, még ha nem is vonz annyira egy mobilabb lehetőség.

Kincsvadászat

 Csak most figyeltem fel egy műsorra az m1-en, pedig már január 9.-e óta látható minden szombaton és vasárnap. Nagy György szerkesztő az MTV archívumából válogat, és állít össze, egy bő kétórányi programot a hazai televíziózás első fél évszázadából. A Hogy volt!? című produkció május 22.-én távoli helyekre repítette a nézőket.

A kalandozást Gaskó Balázs a tőle megszokott humorral, és Radványi Dorottya valódi érdeklődéssel vezényelték. A vendégek pedig a híres utazó filmesek voltak: Nádorfi Lajos, Benda László, Szabados Tamás, Sáfrány József, Juhász Árpád.  Tévés vándoraink a Föld szinte minden szegletét bejárták már, szerintem kevés olyan hely maradt, ahol magyar tévéstáb nem járt még. Dokumentumfilmeseink az egzotikumot keresik mindenhol, és a felkapott turista paradicsomokat messze elkerülik. Beszélgetéseik közben bejátszásokat láthattunk korábbi úti filmjeikből. Az ámulatba ejtő felvételek hol a tájat, hol az embereket, vagy különleges szokásaikat, hol politikai, történelmi pillanatokat örökítettek meg. Indiában szemtanúi lehettünk egy különleges ünnepnek, amit a mi farsangunk, húsvétunk és szilveszterünk ötvözeteként lehetne meghatározni. Láthattuk az afganisztáni mákmezőket, amit hatóságaik annyira tagadtak. Észak- Korea szocialista diktatúrája szinte létezhetetlennek tűnik számunkra, pedig a felvételek bizonyítják azt. Mongóliai felvételeken kulináris élvezetekben lehetett részünk. Az indián kultúrát Nádorfi Lajos jóvoltából csodálhattuk meg. Pápuában bennszülöttek rítusát figyelhettük képernyőn keresztül, az őslakók szerencsére már a tévésekre sem jelentettek veszélyt, mára feladták ugyanis kannibalizmusukat. Az izlandi hideg után az őserdők párás melegébe, a magas hegyek után sivatagos vidékre kalózoltak minket a tévések, de szinte mindenhol a természeti népek világának lehettünk szemtanúi, ahol a civilizációs ártalmak még nem fertőzték meg az embereket.  Sorolhatnám még, hány országba repítették a két órás műsorban a nézőket, de az élményt leírni úgysem tudnám.

  Számomra nyilvánvalóvá vált, hogy kincsek vannak a birtokunkban. Ezek az úti filmek semmivel sem rosszabb színvonalúak, mint nyugati változataik, bár gondolom kisebb költségvetésből gazdálkodhattak. De a magyar nézők többsége inkább Discovery-t, és National Geographic-ot néz, ha távoli helyeket kíván felfedezni, és Benda László Panorámás külpolitikai filmje helyett a BBC-ből tájékozódik.

Remélem eljön az idő, mikor az lesz a trend, hogy büszkén beszélünk majd magyar értékeinkről!  Addig is: Kalandra fel!

Pályakezdő jó tanácsok

 Több esetben megfogalmaztam már véleményemet a Szon hírportálról, de eddig csak olvasói oldalról szemlélhettem munkájukat. Múlt héten nyári gyakorlat keretén belül, testközelből figyelhettem az újságírói, és szerkesztői tevékenységet a Szabolcs Online-nál.

Partvonal mellől egyszerűbb bekiabálni megjegyzéseinket, a pályán aztán a labdát megtalálni sem egyszerű feladat, szűrtem le a hét tanulságát. Péntekre már az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy pályát tévesztettem. Ez a terep ismeretlen volt számomra, és a játékszabályok is mások, mint a klubhálós pályán. De lehet csak nekem volt túl magas a feldobott labda, amit nem sikerült leszednem, de ez ne tántorítson el senkit, hisz én mindig két ballábas voltam. Nos, épp azért ragadtam most tollat, hogy baklövéseimet megosszam önökkel, veletek, hisz az okos ember a más kárán tanul.

Vannak foglalkozások, ahol a zöldfülűeket szertartás keretében avatják be. Nem hittem, hogy az újságírás is ezek közé tartozik. Persze csak viccelek, hisz véletlenül alakult úgy, hogy egy szex shopban kezdődött gyakornoki munkám. Mozgalmas napokat tudhatok magam mögött, hol komoly, hol könnyed témákba ástuk bele magunkat. Jártunk belvizes területeken, ahol a kertekből szivattyúval próbálták kiemelni a vizet. Ha elfogadtok egy jó tanácsot, belvizes, árvizes időszakban vízhatlan cipőben jelenjetek meg, már ha nem a szerkesztőségből kívántok tudósítani a helyzetről. Olykor a téma az utcán hever, jobban szólva, maga az úttest a téma, egy óriási kátyú képében, amit épphogy megúsztunk tengelytörés nélkül. Kapásra várva, nem csak felülről kaptuk az égi áldást, a teherautók is segítettek, hogy ne ússzuk meg szárazon. Majd a szerkesztőségben készült trükkös videóhoz sikerült a hangomat adni, aminek nem nagyon örült a készítője. Ha esetleg gyakornokként nem engednek be a felvételkor benneteket, ne nagyon firtassátok az okokat! De ez után következett még a neheze, az önálló munka, mikor egy videó kamerával a kezemben, feladattal a fejemben „bevetésre” indultam. A legnehezebb az volt, hogy úgy kellett tennem, mintha kamerával a kezemben születtem volna. Nem gondoltam, hogy egy masina mögül sokkal nehezebb kérdezni, mint szemtől szembe. Szerintem egy terep rally pályán száguldozva jobb felvételt készít egy profi, mint én egyhelyben állva, remegő kézzel. Bár nem túl szerencsés elárulnunk interjú alanyunknak, hogy éppoly idegen számunkra a szituáció, mint esetleg neki, de muszáj voltam megmagyarázni, miért is kérdezem újra ugyanazt. Azt tanácsolnám mindenkinek, hogy próbálja meg azt is bevállalni, amire elsőként rávágná, hogy nem fog menni. Persze hozhatja úgy az élet, hogy az sem sikerül, amit olyan testhezállónak véltünk. Tévesen hittem azt is, hogy lakóhelyemen könnyebb az emberekkel szót értenem, hisz mindenkit ismerek. Véleményüket szívesen megosztották ugyan velem, de nem kívántak kamerám elé állni. Az évek óta fennálló problémának sikerült nyilvánosságot teremtenem, és ezt sikernek könyvelem el, bár tudom ezzel népszerűtlenné váltam bizonyos helyeken. A technika csodáinak ismeretlensége igen csak hátráltatta munkámat, olykor az ördöge is megjelent, hogy bosszantson egy kicsit, de szerencsére mindig volt, aki segítségemre legyen.  Esetleg ha valaki még úgy gondolná, hogy ez belefér egy gyakornok kezdeti nehézségeibe, azokat gyorsan kiábrándítom, hisz nem hiszem, hogy bárki keltett már olyan feltűnést közel húsz újságíró és szerkesztő előtt, mint én, egy fülhallgató nélkül elindított szörnyen hangos videóval.

Gyakorlatom még sem telt haszontalanul, hisz tapasztalatot szereztem abban, hogyan nem lehet online újságot írni. Ezek után hihetetlennek tűnik majd, de minden percét élveztem!

Google, a sokszínű

 Digitális bevándorlóként minden nap használom a Google-t. Az utóbbi időben több információ is napvilágot látott a szolgáltatóval kapcsolatban. Kíváncsiságomat nem tartottam kordában, kutakodni kezdtem a témában. A technikai hírek nem szoktak lázba hozni, leginkább azért, mert magas nekem, mint tyúknak az abc, amit ott olvasok. De most érintettnek éreztem magam a rendszert ért támadás miatt, ami egyelőre még nem okozott gondot nálam. Úgy hírlik, a szakemberek sem tudják, mennyi adathoz juthatott az elkövető, mielőtt sikerült egy új biztonsági réteget felhúzniuk adatbázisaik védelmére.

De a színes hírek jobban felkeltették az érdeklődésemet. Egy kis videóból a Google-ba rejtett lehetőségekről kaptam tájékoztatást, ahol azt is elárulták, hogy a find Chuck Norris kifejezésre nem hajlandó rá keresni a program, sőt magyarázattal is szolgálnak a sikertelenség okáról. Az indoklás jó humorú munkatársakat sejtet.

Az európai bázisokon több magyar fiatalember is dolgozik. A blogolók körében nem ismeretlen a nyelvészjózsi név, nos ő is a Google dublini hadállását erősíti. Polgári nevén Nebehaj Viktor, szlengblogjával a mai magyar társadalom elé kívánt görbe tükröt állítani, de most a keresőminőséggel foglalkozó csapatban dolgozik. A világ számos részén működő irodák álom munkahelynek tűnnek számomra. Egy hosszúra sikerült, munkával töltött délelőtt után, ingyenes ebéd várja a dolgozókat a saját étteremben. Majd, a bevitt kalóriákat le is dolgozhatják a vállalat falain belül működő sportlétesítményekben, akár a falmászást is kipróbálhatják. De aki csendes pihenőre vágyik, azt relaxációs terem várja, akváriumban úszkáló halacskákkal. Az irodák falait színes Google logók díszítik, de a berendezés tárgyain is feltűnik a harsány kék, piros, sárga, zöld szín. A sajnos csak fényképeken látott, merész szín összeállítású ülőalkalmatosság, úgy gondolom, feldobná a mi lakásunk hangulatát is.

A színesség nem csak külsőségekben jelenik meg, az alkalmazottak különböző nemzetisége is szembetűnő a munkatársakkal készült videókon. Ez nem, hogy akadályt, inkább előnyt jelent a cég számára. Ha egy vállalaton belül működik a békés egymás mellett élés, sőt hatékony együttműködés, nem értem, a világban miért nem? Szinte érthetetlen, hogy tizenöt év alatt, egy egyetemen született ötletből, miként nőhetett ki ez a vállalat óriás. Az egyetemista fiatalemberek kollégiumi szobájukban rájöttek, miként lehet egy óriási információhalmazból kiválasztani, a másodperc tört része alatt, a keresett információt. Innen indult minden, és most minden honlap üzemeltető az ő kegyeiket keresi. Nagyon szimpatikus számomra, hogy itt nem a pénz az úr, pénzért ugyanis nem lehet előkelő helyet vásárolni a találati listán. De nem is a szerencsén múlik az első oldalra kerülés, bár azt valaki nekem is elmagyarázhatná, mi a siker titka! A keresőmotor kulcsszavakra „vadászik”, emberi beavatkozás nélkül.

 Az automatikus program számos előnnyel rendelkezik, de olykor humán közreműködésért sóhajtozom. A Google, hirdetéseit is keresőszavakra optimalizálja, és ez néha furcsa, bizarr helyzeteket szül. Néhány napja Kállósemjénben baleset történt, egy lovas kocsi traktornak ütközött, amiről helyszíni felvételek is készültek. A fotók nézegetése közben tekintetem a hirdetésekre tévedt. Ekkor kezdtem hiányolni a józan paraszt elmét. Mert ki akarná egy lovasbaleset képei után lovas táborba küldeni csemetéit?

A női nem gyengeségei

 Néhány napja látható a televíziós csatornákon egy reklám, melyben egy fiatal nő, mivel nincs értelmesebb témája, a harmincas, nagy mellű hölgytársait cikizi ki. A sztereotípiát erősíti ezzel, miszerint, pletykásak és intrikusak vagyunk egymással szemben. Állítása szerint sokat beszél. Szerintem is. Remélem, előbb utóbb belátja, hogy jobb, ha hallgat.

Mikor nekiláttam ennek a cikknek, azt gondoltam, szerencsésebb lenne, ha én is ezt tenném, de a kisördög a vállamon nem engedi. A választási blamázs ezerszer megrágott csontja csak nem hagy nyugodni. Április 11.-én, az élő választási műsorok soha nem látott bénázások helyszínévé váltak. Szenvedtek a műsorvezetők a meghosszabbított kampánycsend miatt, de mi nézők még inkább.

Az est tanulsága számomra az volt, hogy a váratlan helyzeteket a férfiak egy fokkal jobban kezelik, mint a nők. A női egyenjogúság híve vagyok, de egy élő, politikai műsor szerintem túl nagy kihívás egy hölgy számára. Az erősebbik nem valóban erősebbnek bizonyult, még ha csak egy hajszálnyival is, mert könnyebben átlendültek a zavarukon, koncentráltabbak maradtak. A hölgyek, mivel felvett szerepükkel nem tudtak mit kezdeni, ezért elkezdtek ösztönösen viselkedni. Eltűnt a határozott, öntudatos, komoly énjük, helyébe, a tinisen mosolygó, szőke herceg megmentésére váró, a gáláns lovagra felnéző és minden szavát szentírásnak vevő jellemük lépett.

Várkonyi Andrea csak bólogatott műsorvezető társa őt kisegítő mondataira, hisz nem is tehetett mást, mivel félúton elvesztette a fonalat. Kumin Viktória igazi nőként, tekintetével szinte könyörgött a szőke hercegnek a megmentésért. Hercegünk szerencsére felismerte a helyzetet, és cselekedett.  Az ifjú blogger el is nyerte jutalmát a segítségért, a műsorvezető itta szavait, csodálatát sem rejtetve véka alá. Kibújt belőlük a nőci, néhol kicsit szőkésen, néhol naivnak álcázva, elesetten, támaszt keresve.

Szerintem kár minden áron azt bizonygatnunk, hogy mi is mindenre képesek vagyunk, amire a férfiak. Váratlan helyzetekben úgyis az ösztön kerekedik felül, miért takargatnánk akkor gyengeségeinket.

Sárgatúrót az asztalra!

 A hagyományos húsvéti ételeink között a sárgatúró az, amelyet az év

többi napján nem szoktunk elkészíteni. Sokan emiatt  várják az ünnepi

menüt, de vannak akik nem tudnák megenni. Ízlés terén megoszlanak

tehát a vélemények, de úgy gondolom, nem hiányozhat az ünnepi

asztalról, ezért szeretném megosztani anyukám receptjét önökkel. Talán

a fiatalok is kedvet kapnak hozzá, hisz nem bonyolult az elkészítése, és

jó lenne a következő generációk számára továbbadni, hogy ne merüljön

feledésbe ez a tradíció, ami az ország keleti részén jellemző csak.

Hozzávalók:

ahány dl tej, annyi tojás ( 1 liter tejhez 10 tojás)

3 ek.cukor

vaníliás cukor

fahéj

mazsola

Lehetőleg házi tejből készítsük, amit egy tapadásmentes edényben

lassú tűzön kezdjünk el melegíteni. A tejbe tegyünk ízlés szerint cukrot,

vaníliás cukrot, fahéjat és mazsolát, majd a villával felvert egész

tojásokat. Folyamatos, de óvatos keverés mellett, végig lassú tűzön

addig főzzük, míg a leve tiszta nem lesz, a tojásos édességünk túrós

állagúvá nem válik. A tűzről levéve egy vászonkendőbe, vagy

konyharuhába kössük, és hagyjuk kicsepegni a levét. Ha kihűlt, a

kendőből kivéve egy sárga gombócot kapunk, amit felszeletelve

tálalhatunk a húsvéti sonka, kolbász mellé. Húsvéti kalács illik hozzá.

Sikeres próbálkozást és jó étvágyat kívánok!

A Húsvét szimbólumai

 A világ folyamatosan változik, az ünnepek jelentik az állandóságot benne. A folytonosság megőrzése fontos, amit a hagyományok ápolásával, tiszteletben tartásával adhatunk tovább a következő nemzedék számára. Minden ünnepnek megvannak a maga szimbólumai, amiknek jelentését már nem is mindig ismerjük, de hagyományainkban őrizzük azt.

A tojás például, az újjászületés és tavasz jelképe, melynek története a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. A pogány hagyomány szerint Ostra istennő napja, a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnap, megegyezik a keresztény húsvét napjával. Ostrának a legenda szerint volt egy különleges madara, amely színes tojásokat tojt. Egy napon az istennő a madarat a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat.

A locsolás az emberiséggel csaknem egyidős, a termékenységkultusszal van kapcsolatban, de utal a keresztség tartalmára is.

A legősibb húsvéti jelkép a bárány, ami a zsidó húsvét (pészah) szimbólumaként az egyiptomi menekülés áldozatára utal. A kereszténységben Jézust jelképezi, aki Isten bárányaként életét áldozta az emberekért.

A barkának, a virágvasárnap megszentelt növénynek gyógyerőt tulajdonítottak régen, ami elégetve megvédi a házat a bajtól, lenyelve pedig megszünteti a torokfájást.

De változnak a hagyományok, a modernkor emberének igényeihez idomulnak. Harminc, negyven éve még a locsolás valódi vízzel való megöntözést jelentett, ma már a kölni vette át a szerepét, de a csoki tojás ajándékozása is csak az utóbbi években vált szokássá. A húsvéti üdvözlőlapok küldésének tradíciója is leáldozóban van, szerepét az SMS vette át.  Szokásaink átalakulóban vannak, ami nem tragédia, ha az ünnep valódi üzenetét nem feledjük.

 Végül néhány rövid szöveges üzenet ötletet osztok meg önökkel, távolban élő szeretteik biztosan szívesen olvassák majd:

Kicsi csibe, nagy buksi,
a tojásból most bújt ki,
kémleli a világot,
ilyet ő még nem látott...
Kellemes Húsvéti ünnepeket kívánok!

 Eljön az este, éjfélt üt az óra,
gondolj rám csak egy pillanatra!
Esti szellõ szárnyán repül az üzenet:
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Falu végén aranyvessző,
aranysárga rüggyel büszkélkedő,
Őz és nyuszi körbeállja,
tekintetük megcsodálja.
Gondold azt, hogy én is ott állok,
és Kellemes Húsvéti Ünnepeket kívánok!

 Beugrott egy nyuszika, azt súgta nékem:
gondoljak azokra, kik kedvesek nékem.
Eszembe jutottál Te, és a családod.

Ezúton Boldog Húsvétot kívánok!

         Pana-SZON                                                                                                                           Bizonyára nem tőlem hallják elsőként a megállapítást, miszerint rohanó világban élünk, és az információhoz való hozzáférés létkérdés. Aki az információs gyorsvonatról lemarad, az hátrányba kerül. Az Interneten keresztül a hírek a napilapoknál is gyorsabban jutnak el hozzánk. Helyi hírekhez Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Szabolcs Online által juthatunk leggyorsabban. Az Inform Média Kft, a SZON tulajdonosa, a környező megyékben is uralja a napilap piacot és a megyei online hírportálokat, a BOON-t, és a HAON-t. A flottatagság szembetűnő, mert a három online oldal megjelenésében és felépítésében teljesen azonos. Ami érthető, hisz a csapatjátékokban is egyforma mezt húznak a csapattársak. A tartalom ilyen mértékű azo

Oldal: Saláta
SEMJÉNI KISBÍRÓ - © 2008 - 2024 - kisbiro.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat